Tetű a hajban

Szeptemberrel elkezdődik a suli, ovi és a tetűszezon!

Alig van olyan gyerek, aki élete során legalább egyszer ne vinne haza az óvodából, iskolából fejtetűt. Az apró élősködők ráadásul gyakran az egész család életét megnehezítik, átköltöznek ugyanis a tesók, anyu, apu hajába is.

Mi is az a fejtetű?
Szárnyaltan, vérszívó rovar, amely a hajadban él. Petéit a hajszálra rakja, amit serkéknek hívunk.  Kicsi, de szabad szemmel látható, színe a haj színéhez alkalmazkodó. Nagyon szapora. 4 hétig él, ezalatt 150 utódot is hozhat. Egy pete kb. 1 hét alatt kell ki.

Honnan ismerem fel a fejtetűt?
Első és legfontosabb tünete a viszketés, érdemes ilyenkor átnézetni fejedet hogy van-e benne tetű vagy serke. Ha már serkék is látszanak, akkor tutira fertőzött vagy.

 

Hogyan terjed?

A tetvek akkor tudnak átkerülni az egyik emberről a másikra, ha a két
személy feje összeér, de a közös hajkefe, sapka, ágynemű használata is veszélyforrás lehet.
A tetű bármilyen hajban megjelenhet, függetlenül annak tisztaságától. Mivel a fejbőr közelében, a melegben szeret lenni, így teljesen mindegy, milyen rövid vagy hosszú a haj. Kizárólag az emberi fejen él meg, csak az emberi vért tudja fogyasztani, tehát szaporodni sem szaporodnak máshol.
A fejtetű betegséget nem terjeszt csak viszketést okoz. Hajmosáskor nem fulladnak meg, akár két órát is kibírják a víz alatt.

Hogyan szabaduljunk meg tőlük?

Használjunk gyógyszertárban kapható tetűírtó szereket, de az önmagában nem elég. Bármennyire is undorodunk tőlük, kézzel kell el távolítani minden tetűt és serkét. A serkéket nyomjuk össze körömmel, ha pattan, akkor még élt. Hajmosás után először közönséges, majd sűrű fésűvel alaposan fésüljük át a hajat, tevétől haladva lassan, egészen a hajszálak végéig. Minden húzás után töröljük a fésűt tiszta papírtörlőbe. A szálakról az odatapadt serkét van hogy csak körömmel tudjuk lehúzni. Ezt naponta érdemes elvégezni, legalább addig, amíg 3 egymást követő alkalommal nem találunk tetveket vagy serkéket.

Tehát szó szerint mint a majmok, egyesével szedegetni kell a serkéket, mivel azokat a tetűírtó szerek egyike sem írtja ki, hozza le.
Nem elég a tetveket a fejről eltávolítani, az újra fertőződés ugyanis a ruhákról, ágyneműről is könnyedén megtörténhet. Éppen ezért ajánlott mindent minimum 60°C-on kimosni.

Fodrászhoz mehetünk –e?

Ha a tetűket teljesen kiirtottuk és csak élettelen serkék vannak a hajszálon, fel lehet keresni a fodrászt, hogy levágja a hajat, mert így megkönnyítjük azok eltávolítását. Viszont ez nem az ő feladata. Mindenféleképpen előre jelezzük, hogy milyen problémánk van.